Rózsafiú és Tulipánleány

Részletek

Látogatás
8393
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Egyszer a Rózsa királynak hadat üzent egy másik király. Összeszedte hát az összes katonáit, de mielőtt elindult, leltározta az összes vagyonát. Kiment egy nagy erdőbe, ott vannak a katonái, és ő bámul, gondolkozik a csatárúl. Ahogy ott töprönködik, eleibe áll egy ősz, öreg ember, s kérdi a királytúl: - Szeretnéd megnyerni ezt a háborút? Tudod mit, én segítek rajtad, ha nekem adod azt, amirűl te nem tudsz. Elgondolkozik a király, hiszen ű mindent leltárba vett. Kicsi gondolkozás után azt mondja: - Neked adom, csak nyerjem meg ezt a csatát! Jött is ám az ellensíg, annyi volt, mint fűszál a ríten. Hullott az ellensíg. A Rózsa király emberei erősen győztek. Mikor víge volt az ütközetnek, összeszedi az összes katonáit, és kezdi számlálni: - Ejnye, kutya keringette, hát igazán igaz lehet ez? - kérdi önnönmagátúl. Azon csudálkozott, hogy alig húsz vesztesíg, és megnyerte a csatát. Hazament az összes katonáival bé a királyi városba. Telik-múlik az idő, egyszer a felesíge eleibe áll: - Nagy örömöt mondok, férjem uram - azt mondja az asszony. - Mondjad, fiam! - feleli a király. - Mikor te elmentél a csatába, én terhes maradtam. Mikor lejárt a kilenc hónap, egy gyönyörű szép fiú született. Telik az idő, múlik az esztendő, és a fiúbúl egy hároméves szép gyerek fejlődött. A három év lejártával a király nagyon mulatott az összes főembereivel. Egyszer csak megnyílik egy mellékajtó, megjelenik egy ősz, öreg ember. Kiinti a királyt, és mondja: - Király, azír jöttem, amit nekem igírtél, vigyem el. A király tetteti magát, hogy ű nem tud semmirűl. - Hogyne tudnál, mikor a csatát megnyerted, és most a fiadat elviszem, mert te arrúl nem tudtál. És az ősz, öreg ember az összes miniszterek szeme láttára felkapja a kisfiút, és eltűnik vélle. Búsult a király és a királyné. Ûk nem tudták, hova lett a kisfiuk, de mi nízzünk utána. Látjuk, hogy az ősz, öreg ember Tündérországba viszi. Ott osztán a fiút elnevezik Rózsafiúnak, ez az öreg ember a tündérkirály volt. Ennek az öreg királynak az első felesége meghótt, maradt egy kis leánya, azt Tulipánnak hívták. Az öreg tündérkirály úgy számította, hogy Rózsa királyfi és Tulipánleány egy párok lesznek. De az asszonynak is vólt ám egy leánya. Az is szerette volna Rózsafiúnak adni az ű leányát. Telt-múlt az idő, Rózsafiú már tizenhat éves. Azt mondja az asszony az urának: - Tudd meg, nem engedem Rózsafiút, hogy a te leányodat vegye el! Mondja a király: - Hallod, asszony, Rózsafiú csak az én leányomat szereti. - Én nem bánom - mondja az asszony - , de nem engedem csak úgy, ha megteszi három kívánságomat. - Mi lesz az első? - Az első az, hogy menjen el az ű szülővárosába, és hozza el az édesanyja karikagyűrűjit. Mikor azt elhozta, jelentkezzen nálam! De ne te hozd el, vín gazember! A király meggondolkozik. Kimenyen az udvarra, szól a kürtös katonának, hogy trombitáljon, fújjon riadót. Összegyűlnek a sok tündérkatonák. Elővesz a király egy darab kolbászt, s ahányat számolt, annyit harapott. Még egy kis darab kolbász volt. Ejnye, még mindig hiányzik egy! Ejnye, hun lehet a Muki? Kiált a trombitásnak a király: - Fújj még egyszer! A trombitaszóra csak jű egy sánta katona. Ráförmed a király: - Hol voltál, Muki? - A szeretőmnél - feleli Muki. - És hol a szeretőd? - kérdi a király. - A hajnalcsillag jobbik sarkánál! - Jól van, Muki. Tudod, mír híttalak? Rózsa királyfi mellé adlak, űtet kisegíted minden bajbúl. - Jól van, felséges uram, kisegítem én űtet. Már tudom is, mirűl van szó - mondja a Muki. - Eredj bé a fiú szobájába, és beszíljétek meg a dolgot! Bémegy a Muki a Rózsa királyfiúhoz. Bémegy a Muki, s mondja: - Rózsa királyúrfi, engem az öreg király küldött, de már megtudta a vín boszorkány. Hallom, hogy prüszköl. Tudod, én a szeretőmnél voltam, s oda hallottam, hogy azt mondta, hogy vagy az ű lányát kell hogy elvegyed, vagy olyan kívánságot ad, amit nem tudsz teljesíteni. De nem baj, mert kijátszunk a vín boszorkánnyal. Úgyis haragszom rá én is. Tudod, Rózsafiú, ezelőtt egypár évvel volt itt egy ügyes szobalány, és én azt szerettem. Minden este jártam bé hozzá a konyhára. A vín boszorkány egyszer ott kapott. Már mit csináljak? Hamar macskának változtam. De úgy is felismert. Mondta: te vagy Muki! Kapta a konyhakést, felém hajította. Eltalálta a faromat. Azóta vagyok sánta. No, de ne beszíljünk többet. Hallod, ha, már jű. Vigyázz, ha béjön a szobába, azonnal fordítsd meg a söprűt az ajtó sarkánál, én meg bebújok az asztal alá! Úgy is történt. Ahogy a vín boszorkány bélípett, kiáltotta: - Tudom, hogy itt vagy Muki, gazember! De abban a percben megfordult a söprű az ajtó sarkánál, és az öregasszony elkezdett jajgatni: - Jaj a derekam, jaj, jaj! Ejnye fiam, Rózsafiú, fordítsd vissza azt a söprűt! Visszafordította, s a vín boszorkány elment. Mondja a Muki: - Na Rózsafiú, kíszűlj, mert menyünk! Kérdezte Rózsafiú: - Hová menyünk? - A te szülővárosodba. - Hát én nem itt születtem? - kérdi a Rózsafiú. - Nem ám - mondja a Muki -, de most ne kírdezz, ha nem muszáj! Két tátoslovat nyergeltettek, mindegyiknek hat lába volt. Mikor mindennel kíszen voltak, mind a ketten nyeregbe űltek. A két tátos csak felreppen a levegőbe, s úgy szeltík a levegőt, akárcsak a puskagolyó. Mikor a Rózsa királyfi szülővárosának a határába írtek, meghúzza Muki a gyeplőket. Mind a két lú leereszkedik a földre. Mit látnak? Egy nagy mocsaras nádast. Azt mondja a Muki: - Na Rózsafiú, a lovat itt hagyjuk! - De hogy? - kírdi a Rózsafiú. - Ellopják, még mi odaleszünk valamerre. - Ne filj semmit! - mondja a Muki. - Nízz csak ide. Előveszi Muki a zabostarisnyát, odatartja a lú szájához, az egyik lovat egíszen belényomja a zabostarisnyába, (mese!), hasonlókíppen a másik lovat a másik zabostarisnyába. Akkor a két tarisnyát felakasztja egy faágra. - Most már mehetünk. Mennek. Egy kilométert elhaladnak, feltűnik előttük egy szép város. Mondja a Muki: - Lásd, ez a te apád várossa! De úgy kell bémennünk, hogy fel ne ismerjenek bennünket. Ide hallgas - mondja a Muki -, én vetek egy kecskebukát, lesz belöllem egy szép macska. Akkor te megfogod a farkamat, és tebelölled is egy macska lesz. Aztán csak gyere utánam! Úgy is törtínt. Pár perc múlva a város főutcáján két szép macska szaladt végig. Megbámulták az emberek, a gyerekek. Mi törtínik? A két macska szalad a királyi palota felé. Az őrt álló katonák csak bámulják, s a lábok közt bészalad az udvarra. Ottan megállanak, elbújnak a macskák, várják a szürkülletet. Mikor bészürkül, mondja Muki Rózsafiúnak: - El ne nyávogd magadat! Gyere utánam! Menjünk föl az emeletre! Eljött a kilenc óra. A két macskát ott látjuk egy szobaajtó előtt. Mondja a Muki: - Ez a te édesanyád hálószobája. Megvárjuk, amig elalszik, s akkor bémegyünk. Úgy is tettek. Ahogy bémennek a szobába, a királyné le volt feküdve. Súgja a Muki Rózsafiúnak: - A karikagyűrűjit kell elvigyük. Nízzük meg, nem tette-í le az asztalra! Nincsen ám. Hol lehet? Hol látták meg? A királynénak az újján. Mondja Rózsafiú: - Én húzom le! - Nem engedem - mondja a Muki -, fílek, hogy megcsókolod . az édesanyád kezit, fölébred, s akkor vígünk. Odament a Muki szépen, megfogta a gyűrűt az újjon, és lehúzta. Csak látja a Muki, Rózsa királyfi mászik az ágyra fel. Odaugrik, megkapja a farkát, lerántja: - Mit akarsz? - Megbocsáss, Muki - mondja -, meg akartam csókolni az édesanyámat. - Megmondtam, ugyi, hogy vigyázz, mert máskípp itt maradunk. Akkor osztán kimentek vissza, ahol hagyták a zabostarisnyát. Mikor odaírtek, Muki bütyközött egyet a fejin, visszaváltozott embernek. Megfogta Rózsafiúnak a farkát, rántott egyet rajta, az is visszaváltozott. Muki leakasztotta a zabostarisznyát, kirázta belőlle a két lovat. Akkor mind a ketten lóra űltek, elmentek vissza Tündérországba. Átadták a gyűrűt az öreg tündérkirálynak, az átadta a felesíginek. - Nízd meg, te vín boszorkány, elhozta Rózsafiú a gyűrűt! - Igen, mert mellé adtad azt a gazember Mukit! - Semmi közöm - mondja a király -, hogy ki neki a legínye, Muki vagy más, mit törődök én vélle! - Na, meglátom, hogy bírja ki a holnapi próbát! - mondja a vín boszorkány. Reggel, ahogy megvirradott, bémegy Muki Rózsafiúhoz. - Ide hallgass, Rózsafiú - mondja neki - , máma két lovat kell meglovagolj! Az egyik egy öreg kanca lesz, a másik egy fiatal csikó. A csikóval szépen bánjál, de a másikat sarkantyúzd, vesszőzd, ahogy tudod! Alig egy jó félóra elteltivel hívják Rózsafiút. Ott egy kancaló, de prüsszög, de kapál, vágja a port a levegőbe. Mondja az öreg tündérkirály: - Na fiam, ezt a lovat meg kell hogy lovagold! Rózsa királyfi megfordul, hogy üljön fel a lóra. Hát csak kit lát maga mellett? A Mukit. A Muki csak ráfúj: - Na, most felülhetsz - azt mondja. Fel is ült ám a nyeregbe, el is kezdett a lú táncolni, kapálni, nyeríteni. Ágaskodott a két hátsó lábára, hogy ledobja lovassát, de Rózsafiúnak eszibe jutott, nem kell kímílni. Kezdte sarkantyúzni, vesszőzni. Rákényszerítette a lovat a vágtatásra. Addig hajtotta, amig a hab csak úgy hullott le rulla. Mikor leszállt rulla, tiszta fejér lett a habtúl a lú, és csak úgy reszketett belé. Hozták a másikat. Arra is felült, de ám azt nem vesszőzte, nem sarkantyúzta. Szépen ráhajolt a nyakára, megveregette. Akkor a lú iramba indult. Egy pici vágtatás után leszállott rulla, és megpuccolta. Dílután eléáll a király a felesíginek: - No, te vín boszorkány, meglovagolta a fiú a lovakat! - Meg, hogy egyen meg a fene vélle együtt! Tönkre hajtott, vasazott, vesszőzött! De láttam, a lányodat csak megsímogatta. Tudom, hogy a Muki tanította meg. De megállj, Muki! S tudd meg, ha holnap reggelre nem hozza el az édesanyja hálóingit, ami akkor volt rajta, mikor ű született, akkor beszílek vélle is, tevélled is. A király ahogy jött a folyósón vígig, szemközt tanálja magát Mukival. Mondja a Muki: - Felséges királyom, a vín boszorkánynak megint kell valami. Tudom is, hogy micsoda. - Micsoda? - kérdi a király. - Hát hunnet tudod te? - Ó, honnat tudom? Azt is tudom, hogy mit gondol! Ne búsuljon, mindjárt indulunk Rózsa királyúrfival! Azonnal bémegy Rózsafiúhoz, s hívja ki. - Gyere, mert megint mennünk kell! - mondja Muki. A két lú már felnyergelve várta űket. Nyeregbe ülnek. A két ló megint a levegőbe száll, és száll Rózsafiú apja várossa felé. A mocsár szílin megint Muki tarisnyába teszi a két lovat, mondja Rózsafiúnak: - Most már nem mehetünk bé napvilág a városba, mert tudják, hogy a gyűrűt a két macska lopta el. Megvárták, még sötét lett, akkor megint macskának változtak. Bémennek megint a városba, bé a királyi palotába. Megvárták megint, még a lámpák elalusznak. Elmentek a királyné hálószoba ajtajához. Megszólal a Muki: - Most már bajosabb lesz, mert az ing a szekrényben van, és a kulcs a nyakában egy selyemszálon fütyög. - Jó - mondja Rózsafiú -, de azt már nem engedem, hogy az édesanyám nyakába te piszkálódj! - Én se engedem - mondja Muki - , hogy te vedd le. Meg találod csókolni az anyádat, felíbred, s akkor nekünk vígünk. De tudod mit? Most már úgy érzem, hogy elaludt anyád, menjünk bé! Bémentek. Csakugyan a királyné aludt hanyután feküdve. Az egyik szép, gömbölyű karja leeresztve az ágybúl, és a nyakában a kócs. A két macska megáll az ágy mellett. A Muki nagyon bámulja a királynét. Rászisszen a Rózsafiú: - Látom, nagyon bámulod anyámat. Nem engedem, hogy a kócsot te vedd le. - Jó - mondja a Muki -, vedd le te, csak vigyázz, mert ha meg tanálod csókolni, akkor mi nem menekedünk! A Rózsafiú szépen felmászik az ágyba, s elkezdi a két macskalábbal bogozni ki a kötíst, hogy vegye le a kócsot. De ebben a percben olyan érzís fogta el, legyen, ami lesz, ű megcsókolja az édesanyját, így gondolta magában. Ezt a Muki észrevette. Hamar béharapta a Rózsafiú farkát, és elkezdte rágni. Az nagyot szisszent, hátrafordult, akkor Muki elkapta a kócsot, és lehúzta Rózsafiút az ágybúl. Kinyitották a szekrényt, ott tanálták a hálóinget, bécsomagolták. Ahogy kilípnek az ajtón, meglátják, az udvaron két szuronyos katona jű feléjek felfelé a lípcsőn. Mondja az egyik a másiknak: - Azt a két macskát láttam, aki a múltkor ellopta a gyűrűt. Azok bíztoson boszorkányok. Te, hacsak lehet, elcsípjük űket! Meghallotta a Muki, megfogta Rózsafiút: - Gyere, a csatornán fogunk felmenni! Kimegyünk a tetőzetre, ott ha el tudunk menekűlni. Úgy is tettek. Felmásztak, a födélen vígigmentek, hozzáírnek egy kéményhez. Rózsafiú menni akar előbbre, Muki megfogja: - Állj meg! Úgy érzem, hogy a vín boszorkány nem messze van. A királlyal együtt jűnek. Alighogy ezt kimondja a Muki, megérkezik a vín boszorkány. Olyan világosságot csinált, még a fillért is fel lehetett volna szedni a földrűl. Elkezdett kiabálni a levegőbűl: - Ott a két tolvaj a háztetőnn! El kell fogni űket! Szegíny Muki húzódott a kímíny árnyíkába. Hát csak mit tanál ott? Akkornap járt ott a kímínysöprő, ott felejtett egy söprűt. - Ne búsulj, Rózsafiú - mondja Muki. Felemeli a söprűt, megfordítja. A vín boszorkány elkezd jajgatni: - Jaj, jaj, jaj a derekam! Segílj - mondja az urának - , ez a disznó Muki megöl! - Úgy kell neked, vín boszorkány! - mondja az öreg király. - Fogd meg hamar a ruhám szílit! - mondja a vín boszorkány. A király megfogja. - Húzzál magad után! Odább húzza a király a vín boszorkányt, és megint sötítsíg lett. - Így ni - mondja a Muki - , lásd, ha nincs ez a söprű, akkor még elfogtak volna bennünket. De most gyere utánnam! Leszállottak a földre, el, ki a mocsárhoz. Kirakta Muki a tarisnyábúl a két lovat, hátára pattantak, elvágtattak vissza Tündérországba. Elvitte a Muki a csomagot az öreg királyhoz: - Na, tündérkirály, itt a kívánt csomag! A király elvitte a felesígihez: - Most a három kívánságod teljesűlt. Engedd meg, hogy Rózsafiú vegye el Tulipánleányt! - Tudd meg, inkább megölöm, de mégsem engedem! Ez idő alatt Rózsa királyfi bement Tulipánleányhoz. Ûk mint szerelmesek elkezdtek csókolózni. (E, verje meg a Pilátus!) Ippen mikor a karjában tartotta Rózsafiú a leányt, valaki az ablakon kopog. - Kíszüljetek, mert muszáj szökni! Odahajol a Rózsafiú az ablakhoz, látja, hogy a Muki áll ott. Mit mond Muki? - Kíszüljetek, mert szökni kell! - azt mondta. Mondja a leány: - Bíztosonn a vín boszorkány el akar bennünket pusztítani. Muki elszaladt haza, mondja az édesanyjának - volt neki egy öreg édesanyja: - Édesanyám, kíszüljön, mert én messze országba akarok menni, és magát is viszem! Az öregasszony kíszülgetett. Muki visszament a két fiatalhoz. Mondja a leánynak: - Hát te nem tudsz semmit? - Dehogynem - mondja a leány - , hisz én is tündér vagyok. Látjuk, hogy a leány elévesz egy fakanalat, odateszi az asztalra: - Mikor engem kérdeznek, akkor te felelj! - akkor eléveszi a laskanyújtót. - Mikor kérdeznek, felelj! - eléveszi a fésüjit, az ajtónyíllásba teszi. - Tied lesz az első szó! Ez idő alatt a nap már hanyatlott lefelé. Muki kinyitja az ablakot: - Na, gyertek utánnam! Mind a hárman kimennek az ablakonn, el a Muki lakására. Muki a kis házat felemeli, alátesz négy kereket. Akkor níz ki az ablak alá, ott egy szép kis virágoskert. - Ezt csak nem hagyom itt. Kimegy, megfogja a kis kertnek egyik szílit, összetekeri, mint egy tekercs papírt, béteszi virágostúl, mindenestűl a zsebibe. Megtaszítja a kis házat, az osztán elkezdett az úton szaladni, akárcsak mintha csak ló húzta volna. Mennek, menekűlnek a kis házikóval. A vín boszorkány egyet csak. prüsszent otthun: - Ejnye, ezek a gazok vajon megszöktek? Elmegy a leány szobája ajtajáig, s bészól: - Mit dolgozol? Erre a fésű felelt: - Most fésülködök. Akkor otthagyta a szoba ajtaját, s visszament a szobájába. Egy kis idő múlva megint visszament, s kérdezte: - Most mit csinálsz? A laskanyújtó felelt: - Nyújtom a tésztát. Ebbe is belényugodott a vín boszorkány, de azírt csak kitelkedett. Egy tíz perc múlva megint bészólott: - Most mit csinálsz? Felelt a fakanál: - Kavarom a kávét. A vín bonya megint lecsendesűlt egy kicsit, de csak nem volt nyugta. Újonnan kérdezi: - Most mit csinálsz? Feleletet nem kapott, nem felelt senki. Próbálja kinyitni az ajtót, de nem lehet azonnal. Kiált egyet. Szaladtak a lakatosok, az ajtót kinyitották. Nagy csodálkozásra a szoba üres. - Tudtam - rikácsolt a vín boszorkány -, tudtam, hogy megszöknek. Jönn az öreg király, kérdezi: - Mi a bajod? - Nízd meg, saját lányod, nevelő fiad megszöktek. De menyek én utánok! Ahun utolírem, ott ölöm meg! Hamar kap egy lapátot, ráűl, felemelkedik a levegőbe. Azt az öreg király látja, ű is azonnal lúra űl, indul utánna. Mukiék már közzelednek a tündér határszílhez. Mondja Rózsafiúnak: - Még egy jó félóra, megszűnik a vín boszorkánynak az ereje, mert akkor már túl leszünk a tündér határon. Alighogy ezt kimondja, egy nagy, sötét felhő kerekedik. Elkezd dörögni, csattogni. Akkora jegek hullottak, mint egy-egy tojás. - Itt a vín bonya! - kiáltja Muki. - Na, de még csak öt perc! Csakugyan eljött az öt perc, elírik a határt. A két első kerík a határon túl, a két hátulsó a határon belűl. A vín boszorkány pedig a kis kunyhó felett van. - Itt lesz vígetek! - kiabálja a levegőbűl. Muki szegíny ippen a kereket kezdte emelgetni át a határon. Akkor jut eszibe a söprű. Kiáltja az édesanyjának: - Hamar a söprűt! Odaadják Mukinak a söprűt, megforgatja a levegőben vagy kétszer. A vín boszorkány elkezd jajgatni: - Jaj a derekam, jaj, jaj! De Muki most nem kímílte. Fölhajította a söprűt a vín boszorkánnyal szembe, és az úgy megijedt, a lapátrúl lecsúszott, leesett a földre, szörnyethalt. (Emmá baj!) Akkorára megírkezett az öreg tündérkirály is. Mikor meglátja a felesígit, mondja: - Ó Muki, köszönöm neked, megmentettél ettűl a csúf boszorkánytúl. Most már én is mehetek vélletek. El is mentek az öreg Rózsa királyhoz, elmondták a történeteket. Megörült ám az öreg Rózsa király. Azonnal papot hívtak, összeeskettík a fiatalokat. Meghítták az egísz ország nípit. Én ippen akkor jöttem haza szabadságra mint katona. Odakeveredtem a vendígek közi, pedig az útam sietős volt. Kírtem egy lovat és egy kicsi ennivalót. Adtak is. Egy tarisnyába tettek levest, egy fakanalat, egy darab csontot. A lovamnak a dereka viasz, a lába acél, kender a farka, sárgatök a feje, palacsinta a füle. Jövök bé itt a Botoson (mindjár hazakerül!), ott a szomszíd Balázs. (A szomszéd is ott van a hallgatóság között, lesüti a fejét, a többiek nevetnek.) - Hunnan jössz, szomszíd? - kérdi. - Lakadalombúl - kiáltom. - Nem hozol valamit? - kiáltja. - Hozok én levest. - Adj egy kicsit - azt mondja - , olyan éhes vagyok! Merítek egy fakanállal, nyújtom felé. A fejire tanáltam önteni. Tessík megnízni, milyen kopasz lett! - Hát csak a lovam lába megbotlik, acéllába tüzet vetett, kenderfarka meggyúlladt, a dereka elolvadt, a tökfeje elgurult. Két palacsinta fílít megfogtam, megettem, a többi hallgatóknak nem adhatok belűlle.
Értékelés
★★★★★
3 szavazat